A fáradtságnak megvannak a maga különböző szintjei. Willnek fogalma sem volt, melyek is ezek - csak annyit tudott, hogy öt óra alvás és nyolc tanóra után az agya egy szikkadt mosogatószivaccsá transzformálódott, a világ pedig balladai homályba borult körülötte: konkrétan fogalma sem volt, hogy mit csinált öt perccel ezelőtt, hogy mit fog csinálni fél óra múlva, vagy hogy egyáltalán mit csinál az adott pillanatban.
Azonban ha az embert teljesen váratlanul megragadják és berántják egy ajtó mögé, az élénkítőbb hatással bír, mintha intravénásan kávét nyomatna magába. A teljes éberséghez már csak az hiányzott, hogy háttal a hideg csempéhez lökje két picike, fehér kéz… hiányzott? Hát megkapta, hadaró lányhang kíséretében:
- De jó, hogy itt vagy, egész nap kerestelek, baromi nagy szükségem van rád…
A fiú épp eltűnődött rajta, hogy mit vétett, hogy Jade napok óta folyton a nyomában van, mikor vízcsobogás zaja szakította félbe a lány mondanivalóját. Will érdeklődve átlesett Jade válla fölött, és egy döbbenten pislogó kissrácot pillantott meg a sarokban.
- … Hűha. Pillanat, pillanat! - hadarta a kölyök paprikavörös arccal, miközben sietve felhúzta a sliccét, és kapkodva megmosta a kezét a csapnál. - Bocsánat. Már itt se vagyok. Bocsánat - ismételte dadogva, aztán eloldalazott mellettük és magukra hagyta őket.
Az ajtó halkan becsukódott, majd kissé zavart, feszült csend borult rájuk. Jade kihasználta az alkalmat, hogy körülnézzen kicsit.
- Ó. - Zavartan lejjebb húzkodta a pólóját, és rácsodálkozva bólogatni kezdett. - Azt hittem, ez valamiféle tisztítószer-tároló lesz - jegyezte meg hanyagul csípőre tett kézzel, közben (mintegy zavarát leplezendő) unottan végigjártatta tekintetét a csapokon, mintha minőségi ellenőrzést tartana. Will a hajába túrt, és körbemutatott.
- Nem. Az eggyel odébb van. Ez a földszinti fiúvécé.
- Igazán meghitt.
- Attól függ, mit akarsz csinálni benne. - Elgondolkodva körbenézett, és kaján mosoly suhant át az arcán. - Amire a kissrác gondolt, ahhoz kétségtelenül nem elég meghitt. - Újra csak eltűnődött. - Valószínűleg azokat ez nem fogja zavarni, akik pletykálkodás közben azt fejegetik, hogy miért támadtál le engem a mosdóban.
- Sajnálom…
- Én csak azt, hogy semmi alapjuk nem lesz rá - dünnyögte Will az orra alatt, majd hamiskásan a piruló lányra mosolygott. - De most már egészen felcsigáztál. Tulajdonképpen mit is csinálsz te itt?
Jade összefonta a karjait a melle előtt, és fel-alá kezdett sétálgatni a mosdók előtt.
- Magánakciót folytatok - bökte ki végül olyan hangsúllyal, mintha arról vallott volna, hogy ő valójában az FBI titkosügynöke, aki idióta diáklánynak kényszerül álcázni magát. Will felvonta a szemöldökét.
- Miszerint…
- Miszerint segítséget kérek tőled.
- Aha. - A fiú a falnak vetette a hátát és a földre csúszva törökülésbe helyezkedett. Állát összekulcsolt kezeire támasztotta, és gyanakodva felsandított a lányra. - Szóval, a vörös kis házisárkány-ivadék nem tud róla, hogy most beszélsz velem, igaz?
Jade sértetten felhúzta az orrát.
- Az a házisárkány-ivadék a legjobb barátnőm - vetette oda fölényesen, aztán tehetetlenül széttárta a karját, és megenyhülve hozzátette: -, de igazad van, tényleg nem tud róla. Nem örülne neki - morogta. - Valószínűleg… az ellenfél spionját látja benned, vagy mit tudom én… - nyögte ki keserű nevetgéléssel.
Will szelíden elmosolyodott.
- Hűha… lebuktam, én vagyok a beépített ember - forgatta a szemét. - És te vagy olyan szerencsétlen, hogy a kémhez fordulsz segítségért. Alighanem az lenne a dolgom, hogy kapva kapok a lehetőségen, hátha beavatsz valamibe - morfondírozott az állát simogatva -, de mivel tudom, hogy ez gyanút keltene, inkább azt kéne mondanom, hogy hallgass a hárpiára, és menj szépen a dolgodra. De lehet, hogy te is erre számítasz…? Hm, komoly kérdés - dünnyögte mímelt vívódással. - Most mit csináljak, mit csináljak…?
- Mondjuk befoghatnád a szádat - tanácsolta Jade megrovóan. Letérdelt a földre a fiúval szemben, és bizalmasan közelebb hajolt hozzá. - Tudom, mit gondol Lynn - kezdte csendesen, sietve -, de nem érdekel. Szükségem van rád.
- Milyen aranyos. - Will elhúzta a száját és hátradőlt. - Lynnie-re teszel magasról, és beleegyezel, hogy én segítek neked…
Jade még közelebb hajolt hozzá, arca pár centire volt a fiúétól.
- Bármiben megegyezhetünk.
- Hű…! - nyújtotta el a szót Will gúnyosan, és kihúzta magát ültében; az apró mozdulattól az orruk hegye összeért. - Ez majdnem olyan izgi, mint a fogadásaid. De hadd mondjak még valamit - lehelte a lány arcába -, te már így is jössz nekem eggyel.
Jade hízelkedve rebegtette a szempilláit.
- Ó, biztosan tudnál rá alkalmat találni, hogy lerójam ezt a tartozást… - duruzsolta, a fiúból pedig kitört a nevetés.
- Rém pimasz vagy - csóválta meg a fejét. Elhúzódott a lánytól, felállt a földről, és felsegítette a kajánul mosolygó Jade-et is. - Valóban nagyon sok mindenhez meghitt hely ez a vécé - mormolta, miközben a vállánál fogva kivezette a lányt a folyosóra -, de beszélgetni talán máshol kéne…
- Könyvtár?
- Inkább séta. - Will körülnézett az üres folyosón, odabiccentett a portásnak, és kilépett a napfényes udvarra, maga után húzva az értetlen lányt. - Nem bánod? Van valami játszótér a közelben, még korán van, valószínűleg nincsenek ott sokan.
- Szóval?
Két hintát szúrtak ki maguknak a játszótér egy eldugott sarkában. Will megcélozta az alacsonyabbikat és felállt rá, majd első lendülettel belefejelt a keresztfába - így most a tarkóját masszírozgatva gubbasztott Jade-del szemben a földön, és vádló pillantásokat vetett a gúnyosan nyikorgó hintára. A lányból önkéntelenül is újra kitört a nevetés.
- Oké, döbbenetesen vicces volt - morogta Will bosszúsan -, de ha nem hagyod abba, itt hagylak. Szóval?
Jade vett egy mély levegőt, és elfojtott egy újabb nevetést; csak a szeme csillogott játékosan, ahogy a fiúra nézett.
- Szóval Kit.
- A segélyszolgálatos Kit - vonta fel a szemöldökét Will, Jade pedig helyeslően bólintott. - Az a Kit, akit fel kell hajtanod… - tűnődve az égre emelte a tekintetét, mintha a nap állásából olvasná ki a választ -, lássuk csak, három héten belül.
Jade arcára kiült a meglepettség.
- Pletykák?
- Pletykák - hagyta rá Will. - Ha nem találod meg, akkor te leszel az egész suli bábja - folytatta szenvtelenül. Jade elhúzta a száját.
- Pletykák?
- Pletykák. Eddig próbálkoztál a neten, de megszívtad.
- Pletykák? - döbbent meg Jade, de a fiú vigyorogva legyintett.
- Clarisse.
Jade keresztbe tette a lábát, és figyelmeztető pillantást vetett a fiúra.
- Tudod, az akciófilmekben ilyenkor jön az a rész, hogy „túl sokat tudtál”.
- Milyen mázlista vagyok, hogy ha nem tudnék semmiről, akkor neked kéne most dióhéjban összefoglalnod nekem az egészet. - A tarkója alá tette a táskáját, és keresztben elfeküdt a naptól langyos kövön. - Majd’ megöl a kíváncsiság, hogy mit szeretnél tőlem.
Jade szóra nyitotta a száját, de egy pillanatra a torkára forrott a szó. Tűnődve fürkészte a fiú arcát: a halvány, alig észrevehető félmosolyt, azt az őszinte, kíváncsi bíztatást, ami a szemében csillant, és azt a bizalmas segítőkészséget, amit sugárzott. Bárkit megfogna. Lynn viszont…
Vett egy mély levegőt, és gondolatban hanyag mozdulattal lesöpörte a válláról a gyanakvással teli Lynn-angyalkát.
- Valóban próbálkoztunk - fogott bele habozva, és összekulcsolt kezeire meredt. - És bebuktuk. Elment egy hét úgy, hogy minden, amit tudok, hogy könnyen bepöccen és vírusokat küldözget… és… - Bágyadtan a hajába túrt. - Félek, hogy egyedül továbbra is csak szerencsétlenkedek. Lynn nem akarja, hogy bárki segítsen, de nem boldogulunk. - Willre sandított, aki aprót biccentett. - Olyan emberre van szükségünk, aki sok mindenkit ismer, és jó viszonyban van velük. Mint például te.
Will elmosolyodott.
- Miért nem vagyok meglepve…?
- Ott a bátyád, aki állításod szerint egy igazi számítógépbűvész - magyarázta Jade egy fokkal lelkesebben. - A diákoknak legalább a felét ismered, a tanárok…
- A tanárok nem az én hatásköröm - vágott közbe Will, de Jade pillanatnyi csüggedését látva halkan felsóhajtott. - De kétségtelenül tudok olyan embert, aki a tanárokhoz is közel áll.
Jade megkönnyebbülten fellélegzett, majd félszegen félrenézett, mintha valami nagyon érdekeset talált volna a fűben.
- Arra is gondoltam - folytatta csendesen -, hogy lehet, hogy ismered is őt. Személyesen.
- Lehet?
- Valószínű. - Will felült, ujjaival a kövön dobolva szigorúan a lányra nézett, aki szabadkozva felemelte a kezét. - Nem biztos…
- Azt kérted, segítsek - vágott közbe Will hirtelen. A hangja keményebb és komolyabb volt, mint eddig, az írisze fénylő, olvatag aranyból mélyebb barnává sötétedett. - Akkor viszont hagyd, hogy közbeszóljak.
Jade úgy érezte magát, mint egy rendre utasított kisgyerek - aprót bólintott, és megszeppenten összébb húzta magát.
- Beszéltem Clarisse-szel - kezdte a fiú hűvösen. - Amíg ti kupaktanácsot tartottatok odakint, elég sok mindent kihúztam belőle. Többek között azt, hogy az egy hét alatt három ötletet vetettetek fel és dobtatok a kútba teljesen önkényesen, lényegében véve minden rendszer és logika nélkül. - Úgy hangzott, mint egy kioktatás: Jade szinte zavarba jött, de a fiú már folytatta is. - Összeállítottatok tanárlistát, aztán nem csináltatok vele semmit. Levelezgettetek vele, aztán megütöttétek a bokátokat, és visszavonultatok a sebeiteket nyalogatni: ebből se lett semmi. Beleolvasgattatok a publikus levelekbe, megállapítottátok, hogy nem tudtok megállapítani semmit, és annyiban hagytátok. Hahó! Tessék ésszel csinálni - kocogtatta meg a halántékát.
- Oké - morogta Jade sértetten. - Akkor taníts, Yoda mester, hogy mit kéne tennem…
Will nem vette magára a gúnyt: helyeslően bólintott.
- Rendben. Először is, a levelezgetés jó tipp volt, de nem aknáztátok ki, és most már bukhatjátok az egészet, mert nem fog szóba állni veletek. Az utána olvasgatás megint jó. Kár, hogy megfutamodtatok. A tanáros ötlet volt a legtutibb… - Will hátradőlt, és megcsóválta a fejét - De alighanem elteheted későbbre, mert kezdésnek rém rossz. Csak csodálni tudom viszont, hogy az eszes, vörös kis barátnődnek nem jutott eszébe a legkézenfekvőbb dolog - biccentette félre a fejét -, tudniillik az, hogy Kit néha biztosan bedugja az orrát a suliba, és olyan nincs, hogy egy ember ne hagyjon maga után nyomot.
Jade elfintorodott, és elképzelte, amint nagyítóval lábnyomokra vadászik a lépcsőfokokon.
- Például ujjlenyomatot?! - horkantott fel megvetően. Will szemtelenül elmosolyodott.
- Az egy másik krimi, Mrs. Marple. Én szemtanúkra gondoltam. - Közelebb hajolt hozzá, szemében makacs, magabiztos tűz lobbant. - Gondolj csak a hirdetőtáblás papírokra! - súgta. - Valamikor kirakja őket. Valamikor, amikor senki nem látja, vagy senki nem kéne, hogy lássa… de mégis átlépi a kaput, mikor bemegy és kijön, és nem láthatatlan…
Jade elkerekedett szemmel meredt maga elé.
- A hirdetések… - dünnyögte, mintha a megvilágosodás küszöbén állna. - Az a kábszeres dolog az év végi bálon…
- Bizony - mosolyodott el Will, és az ajkába harapott. - Mellesleg - tette hozzá - abban az is különös, hogy egyáltalán tudott róla. Honnan? Valaki esetleg beköpte a srácokat Kitnél - súgta sejtelmesen - vagy esetleg véletlenül jutott a fülébe… mert talán hallott valamit a suliban?
Will látta a lány arcán a döbbenetet, a dühöt és talán csipetnyi szégyent, amiért ez magától nem merült fel benne, és érezte, hogy talán már ez a pár mondat is új lendületet adott neki. Némi elégtétellel gondolt rá, hogy lepipálta azt a folyton Jade mellett sündörgő, okoskodó, vehemens kis fúriát, és ahogy Jade izgatottan felpattant a hintáról, ő is talpra ugrott, és elkapta a lány kezét.
- Még valami, kicsi Sherlock - lépett utána, és szembefordította magával. - Ne feledd: tíz éve él a honlap, és Kit tíz éve az iskolában van. Vagy tanár… vagy volt diák. - Újabb mosoly, ezúttal huncut és bíztató. - Nézegesd szorgalmasan a tablókat, talán az egyik képről ő néz vissza rád…
Elcsuklott a hangja - a következő pillanatban ugyanis azon kapta magát, hogy Jade a nyakában lóg, és valamiféle visszafogott örömsikolyban próbálja kifejezni a háláját, miközben a játszótéri padokon ücsörgő fél tucat anyuka gyanakodva szemléli a túl intimmé váló érzelemkitörést. Will bocsánatkérő grimaszt vágott feléjük, és félszegen megveregette a lány hátát.
- Imádlak! - sikkantotta Jade, aztán elhátrált és megpördült. - Mennem kell - habogta -, mennem kell, ez… Will, te valóban egy angyal vagy! - mosolygott rá sugárzóan, és elszaladt. Még a játszótér kapujából kapkodó búcsúpillantást vetett a döbbenten álló fiúra, és nevetve visszakiáltott felé: - Egyszer kapsz tőlem szárnyakat!
- Mondta, és elrepült… - dünnyögte Will maga elé, miközben a lányt elrejtette a szeme elől a kerítést szegélyező sövény.
***
Aznap nem járt szerencsével - miután Willt magára hagyta a tucatnyi rosszalló anyukával a játszótéren, egyenesen az iskola felé vette az irányt, de a portás nemes egyszerűséggel kiküldte őt a suliból. Az épületben zajló „komoly elfoglaltságokra” hivatkozott, amik „csendet és nyugalmat igényelnek, nem azt, hogy valaki a folyosókon randalírozzon"… Jade utólag elgondolkodott rajta, hogyha nem beszél vissza, talán mégis bemehet, de a szája ismét előbb járt az eszénél, így nem sokkal később már otthon is volt, és a böngésző címsorába írta be a Ki(t) tudja?! honlap címét.
A délutáni beszélgetés a fiúval egészen más fénybe helyezett mindent. Most áhítattal és őszinte kíváncsisággal nézte a honlap menüsorában a kacskaringós betűket, és hirtelen meg volt róla győződve, hogy még a kék háttér különös-ködös árnyalata is csak közelebb viszi őt Kit személyéhez - ha elég okos, hogy megfejtse, mit takar.
„Tessék ésszel csinálni!”
Jade maga elé biccentett, az egér végigcirógatta a menüpontokat…
… És megtorpant az Elérhetőségeknél, ahol a titokzatos Kit e-mailcíme virított. A lány megnyalta az ajkát, a szeme felcsillant és sátáni mosoly terült szét az arcán.
Tehát ész, figyelem és egy csipetnyi bosszúvágy…
***
Kit annak a biztos tudatában ült le a laptopja elé, hogy ma nem lesz sok dolga - tegnap minden elodázott levelet elintézett, mentett minden fontosat és törölte a lényegteleneket, tehát egészen bátran kijelenthette, hogy abszolút a helyzet magaslatán áll. S mivel hétköznap volt és viszonylag korán, legfeljebb öt-tíz levele, ha érkezett. Szán rá egy-másfél órát, és már mehet is aludni.
Belekortyolt a gyenge kávéba, beírta a jelszavát és belépett a postafiókjába.
… Aztán leköpte a laptopot a kávéval.
- Mi van…?! - nyögte elfúlva. Mereven bámulta a monitort, miközben vakon papírzsebkendőért tapogatott, amivel letörölgetheti a pórul járt számítógépet. - Ez nem lehet…
Hetvenkettő.
- Nem lehet.
De igen: hetvenkettő.
- Mi van?!
Hetvenkét új levél. Az van.
Nevetett kínjában, pedig inkább sírni lett volna kedve; a fejében tovább zsolozsmázta: nem lehet, nem lehet, miközben az Új üzenetek mellett továbbra is kacéran villogott egy kis hetvenkettes szám. Reszkető kézzel megnyitotta az elsőt.
„szia a meghirdetett viccversenyre jelentkezek…”
- Hogy… mire? - A hangja elvékonyodott: Kit, a Hidegvérű a kiakadás szélén állt.
A következő levélben nem volt még bevezető sem: „nyuszika bemegy a kocsmába és rendel két sört…”
Pánikszerűen megnyitott találomra hármat-négyet. Viccek voltak… mindegyikben. Átpörgette a listát, keresve valami támpontot, valami apróságot, hogy rájöjjön, mi ez az egész - de csak egy ismerős e-mailcím volt közöttük: Jade-é. Félve kattintott rá.
„Drága Kit!
Köszönöm a legutóbbi leveledet. Sajnos, nem állt módomban válaszolni rá, mert tönkrement a gépem, de ne aggódj, már helyrehoztam. Tudod, közben végig azon gondolkodtam, hogyan deríthetnélek jobb kedvre, és ekkor jutott eszembe, hogy talán nevethetnél egy jót. Remélem, ma jó humorérzékkel megáldott emberek írnak neked!
Jó szórakozást!
Csókollak:
Jade
Ui.: Én nem halogatnám a megnyitogatásukat. A viccverseny határideje két hét múlva jár le.”
Kétszer kellett végigolvasnia, hogy felfogja - aztán lassan a laptophoz nyúlt, megfontolt óvatossággal lehajtotta a tetejét és fölé könyökölt. A fényes felületen visszatükröződött fancsali fintora; inkább a tenyerébe temette az arcát.
- Ez csak valami rossz vicc lehet - nyögte megtörten, és egy életre megjegyezte a tanulságot, hogy vannak emberek, akikkel egyszerűen nem érdemes szórakozni.
|
