- Ne a vállánál fogd, úgy csak téged ránt le a földre, ha megbotlik - szólalt meg Will angyali türelemmel, ahogy kiértek az utcára. - Inkább a derekánál… szerintem.
Jade biccentett, átdobta Clarisse karját a vállán, és átkarolta a lányt.
- Így?
- Mondjuk. Csak ne rángasd - mosolyodott el halványan -, mert ha ketten lódultok meg a föld felé, azt már nem biztos, hogy tudom tartani…
Lynn félszegen megbújt Jade mellett, a háta mögül sandított csak a fiú felé. Több dolgot szeretett volna mondani, amik tulajdonképpen egytől egyig a bocsánatkérés és a köszönetnyilvánítás különböző kombinált változatai voltak, de ahogy a fiúra nézett - akinek az arca még halványan piroslott a pofon nyomán -, minden szó a torkára forrott. Borzasztóan szégyellte magát… az, hogy ártson, abszolút nem tarozott a profiljába, ezáltal abban sem volt tapasztalata, hogyan tegye jóvá, ha mégis lenne pár jade-es baklövése. Barátnője most sem hazudtolta meg magát; nála sokkal oldottabb volt a nem hétköznapi helyzetek ismerős terepén, s úgy tűnt, kitűnő partnerre akadt Will személyében.
- Elég rutinosnak tűnsz - szólalt meg Jade csevegve, és Clarisse feje fölött Willre vigyorgott. A fiú komótosan keresett egy kényelmesebb fogást, amitől nem zsibbad le a fél karja, mielőtt tovább indultak.
- Természetesen - hagyta rá cinikus közönnyel. - Legkedvesebb hobbim a félájult emberek hurcolása.
- Te is itattad le, hogy hódolj ennek a szórakozásnak?
- Persze. Bár nem is tudom - vigyorodott el -, betegesebbnek hangzik, hogy sétáltatás végett itatom le, mintsem hogy… - Sokatmondóan elharapta a mondatot, majd hátrébb hajolva a piruló Lynnre kacsintott. - Vagy ez nem büntetendő? Szólj, hogy mikor fussak.
- Sajnálom… - bukott ki a lányból egy cincogó szabadkozás első szava, de a fiú nevetve legyintett.
- Felejtsd el. Azt mondják, nem árthat néha egy nevelő célzatú pofon… bár bevallom, azzal sosem számoltam, hogy mondjuk apám vagy a bátyám helyett egy idegen lánytól kapom meg az elsőt.
- Az elsőt? Ilyen jó kisfiú vagy? - kekeckedett Jade hamis mosollyal. - Nem bunyóztál soha a suliban, apuci nem legyintett oda, és még lánytól sem kaptál, mert túl messzire mész…
- Ez van. Undorítóan jó vagyok…
- És mindemellett főállású buli-mentőangyal? - Egy percre megálltak. Clarisse valamiért makacsul Will felé húzott, feje a srác vállára bukott és lassan egész testsúlyával is őt terhelte, amit ha Will még tolerált is volna, haladni nem volt képes tőle.
- Hogy érted? - kérdezte, miközben szelíden lefejtegette magáról Clarisse nem hozzá tartozó kezét. Jade fejében megfordult, hogy valamilyen úton-módon kisegítse őt annyiban, hogy kiszedegeti a szájából Clare szálldosó hajszálait, de nem volt benne biztos, hogy Will értékelné, ha még egy lány nekiállna az arca előtt hadonászni.
- Csak azt fejtegettem, hogy mit kerestél itt - magyarázta könnyedén. Will továbbra is értetlennek tűnt, érdektelenséget mímelve vállat vont hát, és tettetett flegmasággal hozzátette: - Tudod, tény, hogy lehettem a házban vagy két percet, de azért az feltűnt, hogy közel s távol te voltál ott az egyetlen színjózan lény.
- Kitűnő megfigyelés.
- Akkor érkeztél?
- Nem… - Will félrebiccentett fejjel elgondolkodott. - Talán… egy-másfél órája.
- És nem ittál?
- Dehogynem! Fél órát töltöttem vele, hogy felhajtsam a házban a maradék dugikólát, amit még nem kevertek be olcsó vörösborral.
Jade látványosan fintorgott.
- Antialkoholista eretnek - morogta gúnyosan, és szabad kezével ködös mozdulatot tett a levegőben. - Látlak magam előtt - mondta közben -, amint magányos zoológusként állsz az isten részeg állatkertjének kellős közepén, félájult prédára vadászva, akit aztán kedvedre hurcolászhatsz az utcákon… - Will lelkes bólintását látva kitört belőle a nevetés. - Hát te nem vagy komplett!
- Megtisztelő ezt olyantól hallani, aki egy alulöltözött mangafigura álcájában molesztálja az iskola legidősebb férfi tanárát - vágott vissza Will szenvtelenül, és a következő másodpercben már a földön találta magát, félig-meddig Clarisse alatt. - Nem szóltam, hogy ne rángasd…?
Jade egy másodpercig némán tátogott, aztán lelökte magáról a felülni próbáló Clarisse stabil pontot kereső kezeit, a vállába kapaszkodva visszalökte a betonra a lányt, és fölötte áthajolva a meglepett Will mellé támaszkodott.
- Nem rángattam! - méltatlankodott, és hevesen megrázta a fejét: nem ezt akarta mondani. - És te mégis honnan… honnan a fenéből tudsz te arról…?!
- Miért, van, aki nem tud róla? … A kabátom ujján tenyerelsz. Leszállnál róla? - Rezignált sóhajjal nyugtázta, ahogy Jade szabadkozó intéssel visszakozik. - Köszi.
- Határozottan van, aki nem tud róla - vágott vissza, de támadó lendülete már a mondat végére semmivé foszlott. Will testvéri gyengédséggel, s csupán leheletnyi lesajnáló szánalommal nézett végig rajta, miközben felállt, és a félszegen odaoldalazó Lynn segítségével felsegítette a megszeppent Clarisse-t a földről. - Miért, te honnan tudsz róla?
- Az évfolyamtársaid nem késlekedtek a dicsekvéssel. - A fiú előzékenyen nyújtotta felé a kezét. - Ha elüldögélnél még itt egy darabig, szívesen megvárlak, de azért elkezdhetnéd tervbe venni, hogy feltápászkodj…
Jade félszegen és gyanakodva nézett fel a fiúra, habozásába csipetnyi szégyen is vegyült. Nem arról volt szó, hogy ballépésének felemlegetése rögvest a süppedékeny önsajnálatba taszítaná, csupáncsak felszabadító volt az érzés, hogy eddig csak egy lány volt, nem pedig rögtön az a balfék. Bizonytalanul fürkészte Will ellágyuló vonásait, miközben azon morfondírozott, hogy az a különös, szelíd mosoly valóban olyan szánakozó volt, vagy csupán képzelődött volna?… Elhúzta a száját, kelletlenül elfogadta a fiú felé nyújtott kezét, és hagyta, hogy felhúzza őt a földről.
- Gondolom, akkor be se kell mutatkoznom - dünnyögte kedvetlenül, tekintetét a szürke betonra szegezve, és elfancsalodva várt egy gunyoros kuncogást, vagy torokköszörülést, vagy akármit… de csupán egy pillanattal tovább pihent jobbja a fiú tenyerében, aki bátorítóan megszorította a kezét.
- Nem - hagyta rá Will, és bíztató mosollyal ajándékozta meg az elcsendesedett lányt, ahogy végre kegyeskedett felnézni rá. - Te vagy Jade…
- A lenge öltözetű mangafigura - fejezte be az érintett sóhajtva, és látta, hogy a srácnak egy pillanatra nagyon erőlködnie kell, hogy a kitörő nevetést valahogyan egy játékos vigyorrá szelídítse.
- Igen, azt mondogatják. De ha közben nem tennék hozzá, akkor is látnám, hogy azért rendes lány vagy…
Jade szívéről csinos, nagy darabokban lepotyogtak a kődarabok, halvány félmosoly suhant át az arcán; zsebre tett kézzel, magában pironkodva megindult a Clarisse támogatásával egyedül küszködő Lynn felé - és elsétált mellette. A lány kétségbeesetten nézett utána, miközben billegve roskadozott a nála jó egy fejjel magasabb és teljes testsúlyával ránehezedő Clare alatt, és már szólni készült, mikor Will szelíden arrébb tolta őt.
- Hagyd csak - súgta. - Majd viszem.
- Mondtál neki valamit?
Will az ajkába harapott, és bizonytalanul a tőlük immár jó tíz méterre sétáló alak után nézett.
- Bizonyára valami nagyon hízelgőt - mormolta, miközben elgondolkodott rajta, tízes skálán mekkora bók lehet normálisnak nevezni valakit.
Persze, ez alighanem egyénfüggő. Talán nem kellett volna rögtön ennyire elragadtatnia magát.
***
Abban a pillanatban, hogy az ajtó becsukódott a fiú mögött és kattant a zár, a két lány arcáról leolvadt az üde, bájos mosoly, lábujjhegyen pipiskedve összebújtak az ajtó keskeny ablaka előtt, és hosszan néztek Will után. A fiú mintha kissé bizonytalanul sétált volna le a lépcsőn, a kapuban még megpördült és visszanézett a házra; halvány, különös mosoly suhant át az arcán, mielőtt sietve elindult visszafelé. A két leskelődő csak akkor lépett hátra az üvegtől, mikor a fiú magas, nyurga alakját elrejtette a szomszéd burjánzó sövénye.
- Nos? - törte meg a csendet Lynn, miközben visszaigazgatta a függönyt a helyére. Barátnője kérdőn nézett rá, mire vállat vont, és a nappalin átlopakodva a lépcső felé vette az irányt. - Tudod, egy pillanatra elhittem, hogy tényleg ennyire elbűvöl téged.
- Kedvesnek tűnik - hagyta rá Jade a lehető legérzelemmentesebb hangon, de olyan üresnek tűnt a megjegyzése, hogy muszáj volt magyarázkodnia: - Mármint hogy segítőkész volt, és…
- És furcsa - vágott a szavába Lynn, a hangja rosszul leplezett gyanakvást sejtetett. Jade fintorogva megrázta a fejét.
- Furcsa?!
- Furcsa. Gondolj csak bele… a teljes káoszban Clare pont a szükséges pillanatban egy csupa mosoly, készséges srác karjaiba hullik, aki minden fenntartás és egy árva szó nélkül segít neki. - Bementek a szobába; Lynn halkan becsukta maga mögött az ajtót, és letelepedett az ágyára. - Nem zavarja meg egy kínos közjáték - folytatta mélázva -, aztán cseppet sincs meglepve a te felbukkanásodon, pár perc múlva pedig azt állítja, ismer téged.
- Ahogy a szavaiból kivettem, a suliba jár - vont vállat Jade flegmán. - Ennek fényében az lenne meglepő, ha nem ismerne, legalább hallomásból…
Lynn egy pillanatra erős késztetést érzett rá, hogy emlékeztesse drága barátnőjét, milyen típusú népszerűségre is hivatkozik éppen, de végül inkább egyetlen sóhajba fojtotta minden mondanivalóját. Ő a maga részéről a jó benyomás ellenére - vagy annál is inkább - különös, megmagyarázhatatlan gyanakvással viszonyult a fiú iránt: az ő szemében Will kifejezetten baltás gyilkos-karakter volt, az a fajta, aki angyali mosollyal megdicséri az ember kinézetét, mielőtt kilöki az ablakon vagy kirántja alóla a szőnyeget.
Az ajkát biggyesztve sandított Jade-re, aki a billentyűzet fölé görnyedve kedélyesen zümmögött egy egyszerű dallamocskát, miközben begépelte a jelszavát a postafiókjához. Olyan naiv - gondolta keserű mosollyal, és lassan megcsóválta a fejét.
- Csak arra próbáltam célozni, hogy ha felbukkan még, vigyázz vele - sóhajtotta annak biztos tudatában, hogy a lány egyáltalán nem figyel rá; pislogás nélkül szegezte a monitorra a tekintetét. - Ha alapvetően nem is kéne tartanod tőle, azért ne felejtsd el, kivel fogadtál - folytatta csendesen. - Nem biztos, hogy tisztán játszanak veled. Lehet, hogy akadályozni akarnak, vagy… figyelni, vagy…
- Aha.
Lynn aprót biccentett maga elé, és hátradőlt az ágyon. Pontosan ilyen reakcióra számított, és mi mást is várhatna? Szövegel itt magában… de akinek szól, az nem figyel, szóval később úgyis el kell mondania még háromszor, hogy legalább a mondat első felét megértse. És talán most ő maga sincs a toppon. Talán aludnia kéne rá egyet - és mintegy vezényszóra, egy ködös álomkép bátortalanul elúszott lelki szemei előtt.
- Van itt valami jópofa - szólalt meg Jade ismét. Lynn mormolt valamit válaszul, és összegömbölyödött az ágyon.
- Bizonyára - dünnyögte. - Valami klassz hírlevél?
Jade makacsul megrázta a fejét.
- Nem, ez itt nekem szól - hangsúlyozta valamiért. Lynn kábán billegett az ébrenlét és az álom határán, és épp azt latolgatta, hogy ha államtitok van a levélben, ő most akkor is aludni fog, mikor Jade hitetlenkedő hangja visszarángatta a valóságba. - Kit válaszolt - folytatta a lány, és megköszörülte a torkát. - „Drága Jade!”…
Lynn egy szempillantás alatt magához tért. Úgy pattant fel az ágyról, mintha sündisznókon heverészett volna, és miután kiszitkozódta magát, hogy miért kellett olyan hülye helyre rakni azt az átkozott polcot, némiképp megtépázottan Jade mellé könyökölt az asztalra. Villámgyorsan átfutotta a levelet, majd kába nyögéssel a hajába túrt.
Jade halálos nyugalommal hátradőlt a széken, és összefonta a karjait a melle előtt.
- Eltartott neki egy darabig… - törte meg a csendet. Barátnője révedten maga elé meredt.
- El - hagyta rá, majd egy mélabús biccentés után elszakította tekintetét a levélről, és Jade-re sandított. - Csak van egy kis bibi.
Összenéztek a levél fölött.
- Te is arra gondolsz, hogy én nem írtam bele a nevemet, igaz?
***
- Hűha…
Jade szabad kéz híján a reggelinek szánt kávéjába ásított, majd a bögre pereme fölött rosszalló pillantást vetett Clarisse-re. Véleménye szerint a „hűha” elég gyatrán írta le a helyzetüket, mert „hűha” lehet egy szép gól egy izgalmas meccsen vagy egy aranyos kiskutya, de ha az ember szembesül egy fantomnak bélyegzett valaki mindentudásával, az már rég kimeríti a „hűha” fogalmát. Megfordult a fejében, hogy ennek hangot ad, de a lány következő mondata egy megfáradt sóhajjá kurtította mondandóját.
- Akkor most mi van…?
Fásult pillantást váltottak Lynn-nel, majd a lány elfordult, hogy a függönyöket elhúzva beengedje a szobába a délelőtti napfényt.
- Elküldött minket a fenébe - sóhajtotta végül Jade, miután Lynn nem volt hajlandó leereszkedni másnapos barátnője szintjére. A dolgok ilyetén leegyszerűsítése után Clarisse arcán valamiféle üdvözült megértés fénye suhant át, majd nyomtalanul eltűnt.
- Hát ez nem túl kites - bökte ki dünnyögve, és kábán elvette Lynntől a felé nyújtott tablettákat, hogy aztán bájos értetlenkedéssel szemlélje őket. Egy idő után észrevette a teásbögrét a másik kezében, pár másodpercig hol a pirulákat, hol a bögrét mustrálta, majd (heuréka!) végre összeállt a fejében a feladvány megoldása: letette őket az asztal szélére. Jade magában vigyorogva végignézte, ahogy Lynn újra berobog a szobába, türelmesen visszaadja a bögrét és a gyógyszereket Clare kezébe, és tovább tüsténkedik, biztosítva az élet folyamatos és tökéletesen értelmetlen körforgását.
- Valóban nem az - válaszolt közben Jade, és elnézegette, hogyan köt ki a tea és a gyógyszer az asztal szélén. Lynnre pillantott, aki lemondóan legyintett, és Jade mellé huppant az ágyra. - Sem a stílusa, sem az, amit ír. Tehát amennyiben feltételezzük, hogy nem valaki más szórakozik velünk… nos, alaposan kiesett a szerepéből.
Lynn szkeptikusan felvonta a szemöldökét.
- Tudja a nevedet - mutatott rá. - És nem tűnik felkavartnak.
- Vagy mégis - vont vállat Jade. - Például, ha hibázott… ha véletlenül írta bele?
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - Lynn olyan arcot vágott, mint aki nem tudja, hogy sírjon, vagy kacarásszon inkább. - Akárki is legyen Kit, annyira azért nem lehet balfék, hogy hosszú napok alatt végre fáradtságosan kideríti, ki írt neki, aztán véletlenül beleírja…
- És ha tényleg véletlenül írta bele - szólalt meg Clarisse félszegen -, mert nagyon is jól tudja, hogy ki vagy, és elfeledkezett róla, hogy te nem említetted…?
Lynn fancsali arccal csóválta a fejét, de Jade-nek felcsillant a szeme.
- Miért ne? - kapott a szón. - Ha a suliban vagy a suli közelében van, és eljutnak hozzá a pletykák…
- Sosem állítottam, hogy a suliban van, azt mondtam, hogy valamilyen módon kötődik hozzá - hangsúlyozta Lynn makacsul -, és ez utóbbit erősíti ez a frenetikus tempó is - forgatta a szemét. - Nem írtál túl bonyolultat, és a válasz sem vall többnapos fejtörésre, hiszen tényleg nem írt semmi mást, mint hogy nem tud segíteni, és pont. Két perc alatt lehet írni egy ilyen levelet. Mégis ült rajta majdnem egy hetet. Miért? - tárta szét a karját, de egyből meg is válaszolta a saját kérdését. - Mert időbe tellett kiderítenie, ki vagy. Tévedés kizárva, a neved nem véletlenül került a válaszba.
- Akkor mi célja volt vele? - tette fel az evidens kérdést Jade nem törődve vele, hogy Clarisse gyermeki igyekezete ellenére kezdi elveszteni a fonalat. - Hogy bosszantson?
- Gondolod, hogy ilyen gyerekes?
- És ha bizonyítani akart? - szúrta közbe Clarisse félénken. - Vagy kérkedni?
- Hogy?
- Hogy mindent tud - válaszolt Jade Clarisse helyett -, vagy hogy akármit kideríthet.
Lynn elhúzta a száját: a maga részéről egy elmélettel sem szimpatizált, ami Kit abszolút mindentudásán alapult.
- Talán inkább utóbbi - mondta végül. - Az egy hét várakozás nagyon sok. Valószínűleg nincs közvetlen hozzáférése pletykákhoz…
Egy pillanatnyi csend állt be, amíg mind a hárman maguk elé meredve a gondolataikba mélyedtek. Egyetlen levél máris annyi kérdést vetett fel, hogy elbizonytalanodtak a maguk igazában. A kép, ami eddig a fejükben élt Kitről, egymás elméletei révén mosódott el és vált zavarossá, s végül elhasalt, akárha az alapjait rúgták volna ki alóla. Újra kell építeni, újra kell kezdeni mindent, mert…
- Össze akar zavarni minket - törte meg a csendet Clarisse bizonytalanul, fátyolos, fáradt hangon. - Nagyon jól tudja, mennyi kérdést adott… mi van, ha tudta a nevedet, az elejétől? Ha nem tévedett, csak meg akar kavarni? Mi van, ha direkt várt a válasszal, mert tudta, hogy kérdéses: miért?
Jade és Lynn összenéztek. Clarisse egyszerűen csak kimondta azt, amit eddig csak körüljártak és pedzegettek, de ez így összefoglalva ijesztő volt és kínos: nem ők vezettek és nem ők irányítottak, amikor pedig azt hitték, kezdeményeznek, Kit máris egy lépéssel eléjük került.
És ezt nem hagyhatják. Jade egy pillanat alatt magához tért, szemében a mániákusokra jellemző fanatikus láng lobbant fel, ahogy felpattant az ágyról.
- Engedj a géphez! - szólt Clarisse-re. A szólított meglepetten engedelmeskedett, lehuppant Jade addigi helyére, és kíváncsi értetlenkedéssel figyelte, ahogy a lány ismét megnyitja az éppen hogy csak bezárt levelet.
- És most mit csinálsz? - kérdezett rá Lynn gyanakodva, ahogy Jade sietve, különös félmosollyal az arcán gépelni kezdett valamit.
- Mindig is imádtam levelezgetni - válaszolta csicseregve -, csak eddig soha nem volt rá partnerem… miért hagyjam ki, ha akad? Válaszolok neki - vigyorodott el. - Ne várjon már hiába a kis aranyom…
Kedves Kit, köszönöm a válaszodat, bár az igazság az, hogy életemben nem csalódtam ekkorát, mint most. A segítségedet reméltem, nem pedig lecseszést…
- Nem durva ez egy kicsit? - vont fel a szemöldökét Lynn, ahogy Jade válla fölött olvasta a születő sorokat. A lány hátrafordulva elvigyorodott, majd újra a klaviatúra fölé hajolt.
- Dehogynem - vágta ki büszkén. - Szerinted mit fog szólni rá?
Lynn elhúzta a száját.
- Őszintén? Újra elküld a fenébe.
- Mint a huzat - hagyta rá Jade vidáman, és tovább gépelt.
Szánalmasnak tartom, hogy ilyen hozzáállással van képed bárkinek is tanácsot adni…
- Nem csak elküld a fenébe - szólalt meg Lynn ismét, enyhe pánikkal a hangjában -, hanem kiakasztod… ne írj ilyet! Teljesen fel fogod húzni őt!
- És a dühös ember milyen? - duruzsolta Jade olyan mosollyal, amitől Lynn gerincén végigfutott a hideg.
- Bosszúálló…?
- Meggondolatlan. - Jade még megtoldotta pár sorral az e-mailt, gúnyos vigyorral aláírta (Hadd örüljön…), és hátradőlve megszemlélte a levelet. - Amennyiben Kit emberből van, ettől egy pillanat alatt az egekbe ugrik az adrenalinszintje. Ha nem tévedek, ez a válasz jóval gyorsabban meg fog érkezni… de ha nem hibázik a pillanat hevében, még egyre jó lesz ez a játék. Kiderítjük, hogy tényleg a suliban van-e. Tartsátok nyitva a szemeteket hétfőn - figyelmeztette barátnőit, miközben elküldte a választ. - Bárki gyanús lehet, aki látszólag ok nélkül ki van bukva rám…
|
