Ümm. Szeretném felhívni a figyelmed egy logikai bukfencre. Igaz, hogy a szereplők követik el, nade mégis...
Ha 1) a portás ismer minden tanárt, 2) beengedett valakit, márpedig felnőttek közül csak az ismeretleneket állítja meg, akkor ez alapján csak azt zárhatjuk ki, hogy Kit egy ismeretlen felnőtt lenne. Node, ha egy tanár legalább év eleje óta ott tanít egy iskolában, akkor az ilyen típusú portás ismerni fogja, már kvázi a 3. tanítási napon. Stimmt, hogy Larry nem teljesen 100, ez a legjobb családban is előfordul, de nyilvánvaló marhaságot nem fog mondani. Szerintem. *gumicsirke* Legalábbis nem érzem logikusnak. Illetve mondhat, de akkor nem fog mellette érvelni úgy, hogy nem jön rá a saját hülyeségére. Vagy ha mégis, akkor Lynn azonnal gúnyosan kikacagja, és rámutat, hogy saját magának mondott ellent.
Kritika-kritikarész: a sztoritempóról már szót ejtettem többször, úgyhogy hagyjuk. :) Ellenben egy szörnyű megfigyelésem támadott, és lehet, hogy ez is belejátszik abba, hogy lassúnak érzem a dramaturgiát. Tudniillik nekem személy szerint... hogyismondjam... nem válik szét a karakterek személyisége. Helyesebben úgy tűnik, mintha egyazon személyiség különböző hangulatai/indulatai kaptak volna nevet és szót. Egyrészt ugyanis nagyon kihegyezed bizonyos vonásaikat, és szinte csak azt mutatod meg, másrészt viszont épp emiatt nincs is igazán terük kiélni és megmutatni a valós személyiségüket. Lynn pl. sosem kedves és tényleg sosem örül semminek. Ez egy ideig lehet vicces, de ha egy viccet túl sokszor mondanak el... Rendben, hogy mindenkinek van egy alaptermészete, egy alapvető stílusa, egy alapvető hozzáállása, de ez csak és kizárólag akkor jön át, ha ez minden élethelyzetben, minden hangulatban és minden indulatban megnyilvánul. Vagyis, amikor Lynn egyértelműen Lynn akkor is, amikor néha kedvessé válik, vagy éppen Will egyértelműen Will marad akkor is, amikor kiborul és elküld valakit a búsba. Hagyd a karaktereidet játszani, hagyd őket élni, és az "élésben" mutasd meg, hogy milyenek ők, ne pedig azáltal, hogy nem hagyod őket máshogy megszólalni, csak a legtipikusabb hangjukon! Ez így egy kicsit olyan, mint amikor valaki tudományos szöveget ír. Nem azért, mert száraz :) (bár a jó tudós szöveg sem az, egyébként), hanem azért, mert, érthető okokból (tárgyilagosság, egyértelműség, pontosság stb.), az író olyankor levetkőzi a személyiségét és egész kifejezésmódját alárendeli annak a tárgynak, amiről ír, hogy véletlenül se kaphasson semmi más se hangsúlyt. Itt te nem a saját személyiségedet vetkőzted le, hanem a szereplőidről szedted le mindazt, ami nem olyan, mint amit te ki szeretnél hangsúlyozni. De ettől viszont elvesztik az életüket. És lehet, hogy csak ezért érzem vontatottnak. Hiszen ha jellemkomikumot akarsz, akkor ahhoz jellem is kell, nem igaz? :) És ehhez most eszembe jutott egy jó gyakorlat-ötlet, ha akarod, próbáld ki, ha nem, hát nem: végy különböző helyzeteket, mint pölö "lábára taposnak a buszon", "meglátja, milyen szép a naplemente", "a temetőben elhervadt a virág a nagymama sírján", "sikeresen otthonhagyta az egész tesicuccát", "jól sikerült/nem sikerült jól a csokis süti/az origamifigura" stb. És próbáld meg mindegyik szereplődet mindegyik helyzetben elképzelni, és utána nem több, mint egy bekezdésben (ami persze kicsit rugalmas mérték), írd le, hogy milyen szavakkal mesélné ezt el valakinek. (Akár neked magadnak.) Nem kell beszélői komment, sem helyzetleírás, sem semmi egyéb, csak beszédszerű szöveg. Hogyan mondaná el Lynn, hogy jól sikerült a csokis süti? Az ilyen kis ujjgyakorlatok marhára tudnak ám fejleszteni, meglátod. :) És ezeket a legtöbb író nem kerülheti ki, sajnos.
Viszont, hogy dicsérjelek is, egyrészt, mert van miért, másrészt, mert pedagógiai alapszabály, hogy azt mindig kell: nagyon tetszett a telefonos jelenet, nagyon élénken el tudtam képzelni, és az pedig különösen tetszik, ahogy Jade enyhén tudathasadásosan győzködi három másik énjét legalább, hogy de ő nem, de egyébként igen, de azért inkább mégse, viszont egy kicsit azért mégis... :) Ez például egészen emberire sikeredett. Egyrészt, mert, gondolom, ez sokaknál általában így zajlik, másrészt meg mert valahogy... illett a helyzethez, illett Jade-hez, illett mindenhez. Ilyeneket tessék! :)
Na, ennyi bőven sok belőlem mára. :)

Szerzõ válasza: Nyah. Szokásodhoz íven okozol némi fejvakarást és miegyebet, de sebaj - ami nem öl meg, az erősít. :P
A logikai hiba. Először nem értettem, mi a baj. Másodszor sem. A fejembe vettem, hogy megvédem magam, aztán elolvastam, hogy mit írtam, és asszem, hogy falnak megyek, mert én nem egészen ezt akartam kihozni belőle... *kéztördel, az ajkát rágcsálja, halkan szentségel* Jipp. Mindenesetre megvédem szerencsétlent: nem ő ennyire hülye, hanem én, hogy nem figyeltem oda, mit írok. (És ezért nem tűnt fel a fejezetben a többi szereplőnek sem.) Jó - következő fejezet érkezéséig korrigálok. Vagy megváltoztatom a srác szövegét, hogy értelmes legyen, vagy megfelelő reakciója lesz a többieknek - attól függ, melyik lendíti tovább a történetet. Köszönöm, hogy figyelmeztettél! Nagyon figyelmetlen voltam, szégyellem magam miatta rendesen. :( Sajnálom... és javítok. *erősen fogja a fejét*
Na jó, tovább. Történetvezetés, szereplők. Kezdjük az elsővel - viszont változatlanul nem értek 100%-ig egyet. Ez messze nem olyan krimi, mint a Karma - jó, azt is elszúrtam keményen, nem tagadom, és néha már javítani sincs erőm emiatt. De az egyetlen mentségem, hogy itt a célom is más. Igen, adott a fő szál, a Kit utáni nyomozás, de nem az az érdekem, hogy mindenki a falat kaparja az izgalomtól, hanem hogy mosolyogtassak, nevettessek, szórakoztassak. Ez a legtöbb esetben pedig bejön, azt hiszem... remélem, :$ bár tudom, hogy te egy nehezebb dió vagy ilyen téren - meg is látszik, hogy nem tudok hatni rád. Ha akarnám, lerendezném az egészet öt fejezetben, lazán beleférne, fanfic-tempóban bőven. De... nem akarom. Lehet, hogy elrontom vele, még mindig ott a lehetőség, hogy törlöm, és agyalok rajta további két évig, hogy mi legyen. Ha valaha a Kit után belekezdek még egy nagyobb projectbe, valószínűleg másképp fogom csinálni. De a Kit ilyen marad, amíg akad valaki, akárki, aki szereti, és amíg csak egy fikarcnyi élvezetet vagy büszkeséget jelent nekem. Még igen.
Továbbá a szereplők. Mossam kezeimet vagy vitába szálljak...? Az az igazság, hogy van abban valami, amit mondasz - egyelőre csupán én nem adok lehetőséget nekik, hogy... ahogy mondtad, éljenek. Igen, Lynn is kedves néha, de ezek a szituációk, amiket kapott, eddig nem voltak olyanok, amiben tündérkedhetett volna. Attól, hogy én játszok velük magamban, hozzátok ez nem fog eljutni, ha nem töltök fel egy drabble gyűjteményt "Mit csinálnak a Kit szereplők, amíg nem nézel oda?" címmel. (És persze a történetbe se kerülhet ilyen - tudod, dramaturgiailag nem tesz jót neki, ha elnyúzom. Még ennél is jobban.) De köszönöm a tanácsokat, próbálkozni fogok velük. Valószínűleg a következő fejezetben már kommentálhatod, hogy tízes skálán mennyire vagyok fejlődőképes. :P
Köszönöm a buksilapogatást a végén, bár ha elolvasod (tudom, elfoglalt vagy), kicsit talán kicseng, hogy még csiszolódnom kell a pedagógiádhoz. :P Gondolom, azért érthető - hiszen látod... sokat kell még tanulnom. Köszönöm a hasznos kritikát, ismét.